Előzmények célok

A Doktori Iskola előzményei és a megalakulás folyamata


A Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának létrehozása a több mint két évszázados múltra visszatekintő győri jogászképzés régóta várt, méltó kiteljesedését jelentette, hiszen tevékenysége, küldetése szoros összefüggésben áll a győri jogászképzés célkitűzéseivel. Mária Terézia 1776-ban emelte a Királyi Jogakadémia rangjára az ekkor már hat évtizede működő Királyi Jogakadémiát. Az 1892-ig működő intézmény a magyar tudomány és közélet olyan kiemelkedő alakjait is hallgatói között tudhatta, mint például Deák Ferenc, a haza bölcse, gróf Batthyány Lajos, Reguly Antal és Mikszáth Kálmán.

A Királyi Jogakadémia megszűnését követően egy évszázadot kellett várni arra, hogy Győr városában újra kezdetét vegye a jogászképzés. Egy 1995-ben született megállapodás értelmében az akkori Széchenyi István Főiskola és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara közös oktatási intézetet, tagozatot hozott létre, ahol évente közel száz jogászhallgató folytathatta tanulmányait, az ELTE hallgatójaként, így a végzett hallgatók az ELTE diplomáját szerezték meg. A jogászképzés újraindulását követő években a győri intézmény deklarált célkitűzése lett egy önálló jogú képzési struktúra akkreditációja, önálló intézményi keretek között. Az Országgyűlés 2001-ben döntött a Széchenyi István Egyetem létrehozásáról, amelynek égisze alatt lehetővé vált az önálló jogú jogászképzés beindítása (újraindítása) mellett a doktori képzési rendszerek, a doktori iskolák akkreditációja is.

2002. január 1-je tehát két szempontból is mérföldkő a győri jogászképzés történetében. Egyfelől ezen a napon született meg a Széchenyi István Egyetem, másfelől – a Magyar Akkreditációs Bizottság fenntartások és feltételek nélküli, teljes körű akkreditációja révén – az új intézmény Jog- és Gazdaságtudományi Kara immár saját jogon végezhette a jogászhallgatók képzését. Az integrált Kar keretei között haladéktalanul megkezdődött a két tudományág együttműködése és egy közös kutatási program kidolgozása. 

A végzett jogászok számára is nyitva álló multidiszciplináris társadalomtudományi doktori képzés 2004 februárjában – „Gazdaság, jog, regionalitás és társadalom az integrálódó Közép-Európában” címmel – indult meg a Széchenyi István Egyetemen (2003/7/II/1/1. számú MAB-határozat). Miként azt meglehetősen sokrétű kutatási programjának elnevezése is jelzi, a Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola mindenekelőtt a közép- és kelet-európai regionális együttműködési lehetőségek, az ösztönző és a gátló tényezők, a gazdasági, a társadalmi és az intézményi kapcsolatok, valamint az ezeket körülvevő – tágabb értelemben vett – jogi és politikai környezet megismerésére és tudományos igényű vizsgálatára vállalkozott.

2007. január 1-jén a Jog- és Gazdaságtudományi Kar helyett két önálló szervezeti egység – a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar és a Deák Ferenc Állam- és Jogtudomány Kar – alakult, melyek keretei között ezen túl külön szervezeti keretek között folyt a jogászok és közgazdászok képzése. A különválás és az önálló jogú graduális képzések megindulása után jogos igényként merült fel mindkét utódintézményben az önálló jogú doktori képzés akkreditálása. Noha a multidiszciplináris keretek között folytatott oktatási és kutatási tevékenység három éve összességében sikeresnek tekinthető – 2007 közepéig a Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskolában tizenhat jogász végzettségű hallgató kezdte meg doktori tanulmányait. Közülük 2004 és 2007 között hat fő szerzett abszolutóriumot –, a karok szétválását követően mindkét részről felmerült a saját doktori képzés kialakításának igénye, melynek különös aktualitást kölcsönzött a doktori iskola létesítésének eljárási rendjéről és a doktori fokozat megszerzésének feltételeiről szóló 33/2007. (III. 7.) Korm. rendelet megjelenése, valamint a Magyar Akkreditációs Bizottság – 2007 márciusát követően kiadott – doktori iskolák létesítésének és működésének követelményeiről szóló állásfoglalása.  

A folyamat lezárásaként a Magyar Akkreditációs Bizottság alapos vizsgálatot követő, 2008/3/VIII/2/129. számú döntésével jóváhagyta Doktori Iskolánk 2008. évi létesítését, tematikáját és követelményrendszerét az állam- és jogtudományok tudományágában (a Magyar Akkreditációs Bizottság besorolása szerint), minek következtében 2008 szeptemberében kezdődhetett meg a doktori képzés az első évfolyammal és a jogelőd Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskolába felvételt nyert joghallgatók átvételével. A Magyar Akkreditációs Bizottság határozata szerint a Doktori Iskola jelenleg is rendelkezik akkreditációval.

 

Az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola célja


A Doktori Iskola ugyan önálló szervezeti egysége a Széchenyi István Egyetemnek, viszont a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karral való szoros együttműködés keretei között elkötelezett a hazai (és nemzetközi) jogtudomány fejlesztése, a Kar személyi feltételeinek javítása és nemzetközi hírnevének öregbítése iránt. Fontos céljának tekinti továbbá a magas színvonalú oktatói utánpótlás biztosítását, és ekként a minőségi jogászképzés hosszútávra történő megalapozását.

Mindezen célok sikeres és folyamatos megvalósítására kizárólag egy összetett és szigorú minőségi kritériumokra épülő feltételrendszer útján nyílt lehetőség. Alapítóinak elképzelései szerint a Doktori Iskolát a legfelkészültebb oktatók és a legkiválóbb hazai, határon túli magyar és külföldi doktoranduszok színvonalas alkotó együttműködése, intenzív közös kutatómunkája és hatékony pályázati tevékenysége jellemzi, e szellemben kezdte meg, és azóta is eszerint végzi tevékenységét a Doktori Iskola valamennyi munkatársa és hallgatója.

A Doktori Iskola eddigi történetét végigkíséri egy markáns célkitűzés, mégpedig a gyakorlat-orientált, sok vonatkozásban tutoriális képzési elemekkel kiegészített képzési forma megvalósítása, kiemelt célunk a gyakorlat felé nyitás, amely a klasszikus jogászi hivatásrendek (bírák, ügyészek, ügyvédek, közigazgatási szakemberek) képviselőinek bevonását jelenti a képzés és a hallgatók szintjén egyaránt. A doktori képzésben a klasszikus jogtudományi doktori témák mellett az államtudományok (pl. politikatudomány, igazgatási és szervezéstudományok) is hangsúlyos szerepet játszanak. A doktori képzés elméleti jellegű és gyakorlatot segítő kutatási témákat is kínál, és egyben egyes módszertani tárgyak gondozásával segíti elő a kutatói készségek és képességek növelését, színvonalasabbá tételét.

A minőségi oktatók és témavezetők alkotta személyi állomány a garancia arra, hogy a Doktori Iskola hallgatói aktívan és sikeresen vegyenek részt a hazai és nemzetközi tudományos közéletben. A hallgatói létszám lehetővé teszi a témavezetőkkel való konzultáció hangsúlyosabb megjelenítését, egyfajta tutoriálisabb szerepfelfogás erősítését, amely ma már mindinkább elengedhetetlen követelménynek és hatékonyságot növelő faktornak tekinthető.

Doktori képzésünk olyan módon kívánja végezni alapvetően tudományos-kutatási jellegű tevékenységét, hogy az ennek eredményeként felhalmozott tudás – oktatóink és hallgatóink közvetítésével – a gyakorlat számára is hasznosítható legyen, és adott esetben értékes segítségül szolgáljon a joggyakorlat számára is. Hisszük, hogy a kutatási területek elméleti és a gyakorlati aspektusai egymást kölcsönösen kiegészítik, azok maga szintű ötvözése a kutatói kompetenciákat nagyban fejleszti, ezáltal biztosítva az elméleti és gyakorlati szakemberek fogékonyságát az állam- és jogtudományi problémák megismerésére, megértésére és megoldására. Végül, de nem utolsó sorban, a Doktori Iskola kivételes lehetőségeit a páratlanul előnyös földrajzi fekvés (Győr elhelyezkedésére kétségtelenül igaz azon sokszor hangoztatott felvetés, hogy a Budapest-Bécs-Pozsony háromszög középpontjában található a város) és az ebből adódó kitűnő regionális kapcsolatok fizikai és – talán nem túlzás ezt állítani – szellemi közelsége is nagyban erősíti, ennek előnyeit a hallgatókkal megismertetjük, az ezekhez való hozzáférést pedig igyekszünk biztosítani.

Az alapítók meggyőződése szerint az intézmény személyi feltételei, oktatási és kutatási tevékenysége, követelmény- és minőségbiztosítási rendszere, továbbá hazai és nemzetközi kapcsolatai megfelelő garanciával szolgáltak, és szolgálnak arra nézve, hogy a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája a magyar felsőoktatásban, a posztgraduális képzések között is nevet szerzett és elismert tudományos műhelyei közé emelkedett.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Eseménynaptára

Munkaszüneti nap 2018. október 22.
Munkaszüneti nap 2018. október 23.
Elektronikus ZH nap 2018. október 24.
Elektronikus ZH nap 2018. október 26.
Levelező oktatás kontaktóráinak időpontja 2018. október 26. 00:00 - 2018. október 27. 23:00