A jogtudomány sajátossága 2018 - konferencia-felhívás

A Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája 2018. december 13-án (csütörtökön) tudományos konferenciát szervez PhD-hallgatók számára „A jogtudomány sajátossága” címmel.

A konferencia helyszíne a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara (9026 Győr, Áldozat u. 12.).

 

A konferencia plenáris ülésének (10:00-12.00) címe - az Emberi Jogok Egyetem Nyilatkozatának 70 évvel ezelőtti elfogadása előtt tisztelegve - “Az emberi jogok védelme a nemzeti és a nemzetközi jogban”. A plenáris ülés előadói Prof. Dr. Lamm Vanda akadémikus, professor emerita, Prof. Dr. Bragyova András, volt alkotmánybíró, egyetemi tanár és Dr. habil. Chronowski Nóra egyetemi docens lesznek. Felhívjuk figyelmüket, hogy az előadásról szóló igazolás átadásának feltétele a plenáris ülésen való részvétel.

 

A büféebédet követően a doktoranduszok szekciói 13.00 és 17.00 között zajlanak, jogági bontás szerint (kivéve az angol nyelvű szekciót). Létszámtól függően egy vagy több angol nyelvű szekció is megrendezésre kerül, ahol azonban már nem a jogági bontás az irányadó, ide állam- és jogtudományi tárgyú angol nyelvű előadásokkal jelentkezhetnek.

 

Jelentkezni ezen a linken lehet.

A jelentkezés határideje: 2018. november 13. (kedd) 12.00.

 

A konferenciára négy formában lehet jelentkezni:

  • hallgatóként – előadás és publikáció nélkül (ingyenes)
  • csak szóbeli előadással, publikáció nélkül (ingyenes)
  • szóbeli előadással és publikációval (8000 HUF)
  • szóbeli előadás tartása nélkül, csak publikációval (8000 HUF)

 

A konferencia az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósul meg. Erre tekintettel a részvétel minden résztvevő számára ingyenes. Akik a konferencia tanulmánykötetében publikálni is szeretnének, azok számára a publikálás díja 8000,- Ft/tanulmány. A díjat a „Deák Ferenc Alapítvány a Győri Jogászképzésért” számlájára szükséges átutalni a jelentkezések elfogadásáról szóló értesítést követően, de legkésőbb 2018. december 31. napjáig.  A közlemény rovatban kérjük feltüntetni a publikáló nevét és a következő szöveget: „ÁJDI konferencia publikáció” Az Alapítvány számlaszáma: 10400511-50526766-52501015 (K&H Bank).

 

A publikációk leadási határideje 2018. március 31. A formai kritériumokról a jelentkezőknek emailben küldünk részletes útmutatót.

 

A szekciókba csak korlátozott számban tudunk előadásokat befogadni, ezért amennyiben felkeltette érdeklődésüket a rendezvény, kérjük, mihamarabb jelezzék részvételi szándékukat. A jelentkezések elfogadásáról és a szekciók beosztásáról 2018. november 20-ig tájékoztatjuk a jelentkezőket. Amennyiben a jelentkezéssel kapcsolatban kérdésük van, azt Erdős Csabának (erdos.csaba@sze.hu) címezve e-mailben megküldhetik.

 

           Dr. Erdős Csaba PhD. s.k.

            a Doktori Iskola titkára