Közlemény

A Doktoranduszok Országos Szövetsége a mai napon aláírta azt a négyoldalú együttműködési megállapodást, amely három hazai felsőoktatási intézmény doktorandusz önkormányzatával közösen létrehozta az első regionális jogsegélyszolgálatot. A Pécsi Tudományegyetem vezetésével a Pannon Egyetem és a Széchenyi István Egyetem vállalták azt a nemes feladatot, hogy a DOSZ szakmai segítsége mellett működtetik a Dunántúli Jogsegélyszolgálatot.

Az első regionális jogsegélyszolgálat funkciója egyfelől az, hogy közelebb hozza a szolgáltatást a jogi problémával küzdő doktoranduszokhoz, elősegítve azt, hogy a helyi viszonyokat kívül-belül ismerő személyektől kaphassanak szakszerű válaszokat kérdéseikre, másfelől a helyi doktorandusz önkormányzatok bevonása elősegítheti a helyi szintű érdekképviseleti tevékenységet is. A minden doktoranduszra kiterjedő, országos jelentőségű kérdések megválaszolásában és az érdekképviseleti lépések megtételében pedig a DOSZ segíti az új testületet.

A doktoranduszok és doktorjelöltek változatlanul fordulhatnak az országos, illetve a helyi szinten működő egyéb jogsegélyszolgálatokhoz is.

Keresd Te is az Dunántúli Jogsegélyszolgálatot a jogsegely.dunantul@dosz.hu e-mail címen!

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Eseménynaptára

Szenátusi Ülés 2021. március 15. 14:00 - 16:00
Levelező tagozat óráinak időpontja 2021. március 19. - 2021. március 20.